Barion Pixel Szakmaközi együttműködés a gyermekekért
top of page

Szakmaközi együttműködés a gyermekekért

Közös nevező a gyermek” c. kerekasztal beszélgetésen vettünk részt, amit Schmidt Mónika, a százhalombattai SzFE elnöke szervezett. A résztvevők olyan orvosok, főként gyermekorvosok, neurológusok, védőnők, kiropraktőrök, valamint olyan korai fejlesztésben dolgozó szakemberek, jellemzően konduktorok, gyógytornászok, gyógypedagógusok voltak, akik nyitottak a szakmaközi együttműködésre és kommunikációra.


A találkozó legfőbb célja az volt, hogy az egészségügyben dolgozók hiteles és pontos információkat kapjanak a kiropraktőrök munkájáról és az általuk végzett kezelésekről.

A másik cél az volt, hogy a JERR módszer szemléletének segítségével a reflexfejlődés és a mozgásfejlődés szoros kapcsolatára rávilágítsunk. Hogy a koragyermekkori fejlődést irányító öröklött mozgások, köztük a primitív és a poszturális reflexek működését és megjelenési formáját hogyan befolyásolja az oly gyakran tapasztalt nyaki blokk, a ferde fejtartás, avagy a kiropraktőrök definíciója szerint a csigolyák szubluxációja.


Bod Mária gyermekorvos, neurológus inspiráló és motiváló beszéde indította a programot, melyben a szakmaközti együttműködés lehetőségeiről beszélt. Arról, hogy a gyermeket és a családját támogató multidiszciplináris, korai intervenciós rendszer a leghatékonyabb ellátási forma.


Kálbori Zsolt, kiropraktőr orvos az előadásában bemutatta a kiropraktika több mint 110 éves történetét, majd ismertette a jelenlegi nemzetközi és európai egyetemi képzéseket, valamint a magyarországi kiropraktőrök tevékenységét. Filmekkel mutatta be a csecsemők kiropraktikai vizsgálatát és kezelését, illetve a kezelések eredményeit a babák testtartásában és mozgásában.


Rédly Mónika két tanulmányt ismertetett, amelyek igazolták a kiropraktikai kezelések szükségességét és eredményességét nemcsak a testtartás, hanem a reguláció területén a hasfájás, a sírás, alvás és a megnyugtathatóság szempontjából.


Bendig Borbála előadása a csecsemőkori reflexfejlődés és mozgásfejlődés kapcsolatáról szólt. Ábrák és filmek segítségével bemutatta a legfontosabb reflexeket, amelyek nélkülözhetetlenek az alapvető fejlődési mozgások megjelenéséhez. Videófelvételekkel szemléltette, hogy a fejtartás eltérései milyen mozgásos és testtartási problémákat okoznak az egészséges babáknál. Felvázolta az eltérő reflexfejlődésből fakadó, a későbbi életkorban megjelenő tüneteket, amelyek legtöbbször a viselkedésszabályozás, a figyelem, a tanulási képességek nehezítettségében nyilvánulnak meg.


Az ezután következő kerekasztal beszélgetésben az értő és értelmező felszólalások arról tanúskodtak, hogy a koragyermekkori fejlődést kísérő és támogató szakemberek mindegyikében ott van az együtt gondolkodás és az együttműködés szándéka. A gyermek valóban „közös nevező” és mindenki nyitott az új és hatékonyabb utak és kapcsolódások keresésére a család és a gyermek érdekében.

0 hozzászólás
bottom of page